Ismerős, hogy edzésen minden megy, versenyen meg mintha valaki más állna az asztalnál? Ez a cikk a mentális felkészülés verseny előtt témájáról szól, egy valódi eseten keresztül. Ifj. Losonczy Ferenc biliárdozó az első közös alkalmunk után egy héttel harmadik lett egy versenyen. A legutóbbin első, veretlenül.
A számok
A legutóbbi verseny CueScore-eredménylistája szerint, ami nyilvános:
- 1. hely
- 5 meccs, 5 győzelem, 0 vereség
- 28 frame, 18 megnyert, 10 elvesztett
- 64% nyerési arány — a mezőny legmagasabbja
Fontos, hogy őszinte legyek: ezt az eredményt Ferenc játszotta ki, nem én. Ő edzett, ő állt az asztalnál. Egy eset nem bizonyít semmit általánosan. Amit mutat, az az, hogy a fejben lévő rész a sportban nem mellékes.
Miért vagy jobb edzésen, mint versenyen
Ugyanaz a kéz, ugyanaz a tudás, ugyanaz a mozdulat. Edzésen megy, versenyen nem. Ilyenkor a legtöbben többet edzenek, és a különbség marad, mert nem ott van a hiba.
Az idegrendszered nem csak a mozdulatot tanulja meg, hanem a körülményeket is: a csendet, a tempót, azt, hogy senki nem néz, és hogy nincs tét. Versenyen mind a három megváltozik. A minta, amit ezerszer lefuttattál, nem felejtődik el. Egyszerűen nem indul el, mert soha nem ezekhez a körülményekhez kötötted.
A mentális felkészülés verseny előtt: három lépés
1. Vidd be a verseny körülményeit az edzésbe
Ha versenyen néznek, edzésen is nézzenek. Ha versenyen tét van, edzésen is legyen: egy fogadás egy edzőtárssal, egy szabály, hogy elrontott lökés után újrakezded a sorozatot. Nem kell nagy tét. Elég, ha nem nulla.
2. Legyen egy dolog, ami mindig ugyanaz
Egy rövid rutin minden lökés vagy akció előtt, ami edzésen és versenyen is pontosan ugyanaz: egy légzés, egy mozdulat, egy szó magadban. Ez lesz az a fogódzó, amiről az idegrendszered felismeri: ez ugyanaz a helyzet, mint gyakorlásban.
3. Vedd le, ami a hiba után jön
A versenyeket sokszor nem az első hiba dönti el, hanem az, ami utána jön: a düh, a szégyen, a „már megint”. Ha ezt az érzést húsz másodperc alatt le tudod venni, a következő lökés tiszta lesz. Erre használom a T.É.R. módszert.
Próbáld ki most
A következő edzéseden:
- Válassz ki egy rövid rutint a lökés, dobás, rúgás elé. Legfeljebb öt másodperc.
- Csináld meg minden egyes alkalommal, kivétel nélkül.
- Minden elrontott próbálkozás után: hol érzed a testedben? Harminc másodperc vele, aztán kérdezd meg: el tudnám engedni ezt?
- Csak utána jöhet a következő próbálkozás.
Versenyen ugyanezt csinálod. Semmi újat.
Mentális felkészülés verseny előtt, ha te is versenyzel
Ha egy konkrét érzés tart vissza élesben (izgalom, félelem a hibától, düh utána), azt egy alkalom alatt is meg lehet mozdítani: A 90 Perces T.É.R. Ülés. Ha egy egész szezonra akarsz rendszert építeni, célkitűzéssel, napi rutinnal és kísérve, arra a M.A.G. VIP való. Ha még nem tudod, mi a fék nálad, kezdd a Mi tart vissza? teszttel.
Gyakori kérdések: mentális felkészülés verseny előtt
Mi a mentális felkészülés lényege verseny előtt?
Hogy élesben is az a minta induljon el, amit gyakorlásban begyakoroltál. Ehhez a gyakorlást közelíteni kell a verseny körülményeihez, és kell egy rutin, ami mindkét helyen ugyanaz.
Mit csináljak a hiba után a meccs közben?
Ne elemezd ott. Keresd meg, hol érzed a testedben a dühöt vagy a szégyent, maradj vele pár lélegzetnyit, kérdezd meg, el tudod-e engedni, és utána jöhet a rutinod.
Csak biliárdnál működik a mentális felkészülés verseny előtt?
Nem. Ugyanez a mechanizmus áll minden olyan helyzetben, ahol gyakorlásban megy, élesben nem: más sportok, vizsga, előadás, tárgyalás.
